Kiskoromtól nagykoromig

“Kiskoromtól nagykoromig benne fölnevelődtem…”

A Nagykunság szívében, Kisújszálláson nőttem fel ötgyermekes nagycsaládban. A mozgás, a tánc mindig is lételemem volt, így kezdtem el a helyi tánccsoportban táncolni 1998-ban, mely igen meghatározó volt az egész életemet tekintve. Soha nem felejtem el azt az érzést, mikor beléptem, s éreztem, hogy megérkeztem. Megtaláltam azt a közeget, ahol igazán felszabadult lehettem, ahol valódi, életre szóló barátságokat köthettem, ahol megtapasztalhattam, hogy mit is jelent a közösség ereje.

15 évesen kezdtem el óvodáskorúaknak népi játék és néptáncfoglalkozást tartani (2004-2007) Kisújszálláson, ahol ösztönszerűen, még tudatosság nélkül igyekeztem átadni azt a tudást, amit én magam is megtapasztaltam kisgyermekkoromban a néptánc órákon. Nagycsaládban nevelkedtem, így a közös játék mindig is a mindennapunk része volt. A tánc iránti szeretet – ami az elsődleges motivációm volt -, segített abban, hogy megtaláljam az utat az óvodásokhoz fiatal kamaszként.

Ezt követően jelentkeztem a Pető intézetbe, ahol konduktor-óvodapedagógusként diplomáztam 2011-ben, záróvizsgámat a korai fejlesztésen tettem le. Hallgatóként a  népi kultúra, a gyermekfolklór színes eszközrendszerét alkalmazva három hallgatótársammal együtt néptánc foglalkozást indítottunk óvodáskorú mozgássérült gyermekeknek (2008). Az önfeledt játék és tánc mindenkinek alapszükséglete és az adaptálási lehetőségeknek köszönhetően az élmény bárki számára elérhető. Ezen tapasztalatok egy életre meghatározóak voltak. Tanulmányaimat az ELTE PPK neveléstudományi MA képzésén folytattam kora gyermekkor pedagógiája szakirányon, majd közvetlenül a mesterképzés után felvételt nyertem az ELTE PPK Neveléstudományi Doktori Iskolájába a Neveléselméleti Programba mint ösztöndíjas hallgató. Doktori kutatásom fő témája a népi játékok és a néptánc komplex fejlesztő hatásának vizsgálata (a játéktípusoknak a készségek- és képességek szerinti csoportosítása) beleértve a teljes személyiséget, mint motoros, értelmi, kommunikációs és szociális képességek, illetve az idegrendszeri érés támogatása népi játékokon keresztül.

Módszertani oktatóként az elmúlt években (2014-2019) az elméleti és gyakorlati tudásomat ötvözve igyekeztem mindezt átadni a pedagógusoknak, gyakorlati példákat adni a mindennapi fejlesztő-támogató munkájukhoz.

Jelenleg első sorban édesanya vagyok. A belenevelődés és átörökítés legnemesebb folyamata az, amit nap mint nap megtapasztalunk mi hárman. Folyamatosan tanulunk egymástól, kézen fogva, ölelve, szeretve, megtartva egymást, végigtáncolva egy életen át.

Bimbóleány korom óta Édesanyának készültem. Nem is volt kérdés, hogy konduktorként és néptáncpedagógus-feleségként a kislányunk születésétől kezdve, sőt, mióta a szíve a szívem alatt először megdobbant, még tudatosabban jelen van az életünkben a népi játék, az ének, a tánc. Mindezt kislányunk már magzati korban is megtapasztalta, amikor a pocakomon keresztül kettesben „szívemalatti játékokat” játszottunk, vagy az Apukája a hangja és az érintése által kommunikált vele, ám nem csak otthon, hanem a foglalkozásokon (baba-mama, óvodás és kisiskolás) is jelen volt és érezte a játékokat, rigmusokat, énekeket, ahol a konduktív szemléleten keresztül jelent meg a gyermekfolklór teljes tárháza. Mondhatni, táncolva, énekelve látta meg a napvilágot.

Tudjuk, és nagyon sok kutatás is alátámasztja, hogy mindez nagyon kedvezően hat a magzati fejlődésre. Mint ahogyan azt is, hogy kifejezetten fejlesztő hatású, ha a várandóság alatt az Édesanya sokat énekel, dallamosan beszél, illetve mozog a hallott zenére, mely a fület és a vesztibuláris rendszert is egyidejűleg ingerli. Pittsburghi kutatók (McGue, 1977) végezték azt a kutatás, ahol bebizonyosodott, hogy a méhen belüli környezet kétharmad, a gének mindössze egyharmad arányban tehetők felelőssé az intelligencia összetevőihez szükséges képességeinkért. Itt a környezet nem csak az Édesanya testét jelöli, hanem a magzatot körülvevő személyközi kapcsolatrendszert is. Tehát az anya és magzat közötti kapcsolat az egész életre kihat, kiemelten fontos későbbi kapcsolati mintázatok során is.

A Kuncogó gondolat szintjén már hosszú ideje formálódott bennem. A konduktív etnopedagógia gyakorlati és elméleti megvalósulása. A néphagyomány pedagógiájának, a pedagógiai folklorizmusnak egy holisztikus szemlélete, ahol a prevenció és tudatosság által a készségek és képességek megalapozása történik adaptálva és alkalmazva a gyermekfolklór variábilis eszközrendszerét.

Első sorban a Férjemnek és Kislányomnak köszönhető, hogy a Kuncogó világra jött. Ő általuk teljesedett ki és csiszolódik, mint ahogyan csiszolódunk mi is, míg világ a világ.

Köszönöm a bizalmat, köszönöm, hogy itt vagy!